Durica Katarina

Készül az új regény

Készül az új regény

By: DuricaKatarina 2017. szeptember 01.

A dunaszerdahelyi járásban a 90-es évek traumái máig nincsenek kibeszélve. Akkoriban a maffia uralta a környéket, a rendőrség és senki más sem tett semmit. Teljhatalmú urak voltak, bármit megtehettek. Legendák terjengtek arról, hogy a szerdahelyi egészségügyi szakközépiskola nagyszünetéből lányokat vittek el a hírhedt maffiózók. Egy buszra várakozó lányt, egy másikat, aki szombat este a panelház elé levitte a szemetet, és még sorolhatnám, hogy milyen körülmények közt szedték össze a lányokat. Tömeges nemi erőszak esetek tucatjai, (de simán lehet, hogy százai) számokat nem ismerünk, abban az időben rendőrségi jegyzőkönyvek nem készültek. Beszéltem egy negyvenes járásbeli férfival, akinek látszólag rendezett élete van, stabil munkája, gyerekei, működő házassága. Aztán amikor arról kezdett beszélni, hogy a gimis szerelmét a szeme láttára erőszakolta meg egy egész banda, olyan elfojtott düh és harag támadt fel benne, hogy ilyet legutoljára egy ruandai menekültnél láttam.

Megfélemlített vállalkozók, akiknek védelmi pénzt kellett fizetniük. Egy Somorja környéki villanyszerelő mesélte, hogy először azt mondta, hogy ő aztán nem fizet. "Aztán kivittek a Pomléhoz, elővettek egy kötelet, hogy a kocsi mögé kötnek vele, ekkor mondtam, hogy rendben, megadom, amit kérnek"
A csallóközi anyák, akik végignézték, hogy az ő aranyos fiaikból hogyan lesz agresszív vadállat, látták a züllést, a drogokat, a módosult tudatállapotot és a végén ott álltak a huszonéves fiúk temetésén ...
Írom a 3. regényem, amiben nagy hangsúlyt kapnak majd a dunaszerdahelyi járás traumái. Nem riportkönyvet írok. Nem érdekelnek a maffiózók, a neveik és a tetteik, nem nyomozok, nem akarok semmit sem kideríteni. Csak megérteni egy korszakot. Az áldozatok történetei érdekelnek. Milyen az a korszak, amikor csak a megbélyegzés marad és a trauma? Hogy él egy lépcsőházban évtizedekig az elkövető édesanyja és az áldozat?

Felvidék történetéhez a dunaszerdahelyi 90-es évek eseményei ugyanúgy hozzátartoznak, mint a jeles és magasztos történetek. 2017 van, itt az idő beszélni róla. Az elkövetők történeteit ismerjük, de az áldozatokét máig nem. 
A maffia bűnök tanúi, állottak bár a zsarnok vagy az elszenvedő oldalán, itt élnek közöttünk. Csallóközi falvak, városok hétköznapjaiban tengetik létüket. Várom a jelentkezésüket, olyanokét, aki szívesen beszélnének róla, akik úgy érzik túl sokáig fojtották magukba az érzéseiket. (névvel, vagy név nélkül, arccal vagy arc nélkül, ki hogy érzi...)
 Bízom benne, hogy egyre többen mesélnek majd!

 screen_shot_2017-09-01_at_11_09_46.png 

 

Amikor feltettem egy posztot arról, hogy a 90-es években, a maffia uralta Dunaszerdahelyen történtek áldozatairól (is) fog szólni a 3. regényem, nem gondoltam, hogy 2 nap alatt ennyien nyílnam meg nekem. A felhívást közel 400-an osztották meg, ötvenezren látták és én azóta is kapom az üzeneteket. Sorra érkeznek a beszámolók "csak a férjemnek mondtam el pár éve és most neked" és olyan őszinte vallomásokat kapok, olyan történeteket osztotok meg velem, hogy teljesen le vagyok döbbenve. 
A pokol legmélyebb bugyra. Olvasom, és potyognak a könnyeim.

Amikor írni kezdtem, mindig az egzotikus, távoli tájak vonzottak, mert úgy gondoltam, hogy tőlünk messze mennyi minden érdekes és izgalmas történik. Az első regényem a "Szökés Egyiptomba" Kairó környékén játszódik, a második a "Szlovákul szeretni" Afrikában, Tanzániában kezdődik. Bejártam a fél világot, mire rájöttem, hogy nekem itthon van dolgom, nekem az itthoni történeteket kell megírnom. A szomszédban és az én utcámban, a régi megtörtént történetek éppúgy érdekelnek, mint a mai nap eseményei. Az itthoni dolgokkal akarok foglalkozni, a mi történeteinket akarom megírni...
készül a 3. regényem, benne Csallóköz, Somorja, Dunaszerdahely...

20882590_1290549254403946_8895849734251447985_n.jpg

 

A 90-es évek dunaszerdahelyi eseményei már történelem, vagy simán a közelmúlt? A felvidéki magyarság történelmi pontja vagy csak pár zűrös év? Hatással vannak az akkor események a mára? Egy biztos, az akkor szerzett traumák máig nincsenek feldolgozva. Ahhoz, hogy tovább tudjunk lépni, beszélnünk kell róla.

6 személyes találkozó van mögöttem. Somorján és Dunaszerdahelyen azokkal találkoztam, akik úgy döntöttek, hogy elmesélik a történetüket. Nagy bátorság kellett hozzá, őrült nagy bátorság és bizalom felém, amit innen is köszönök. A nevek és arcok nem fontosak, a törénetek annál inkább.

Több tucat üzenetet kaptam, éjjelente több olyan dunaszerdahelyivel cseteltem, akik valamilyen oknál fogva érintettek voltak. Tartom magam és erős vagyok, legalábbis ezt mondogatom magamnak. De nagyon nehéz, főleg, amikor ilyen üzeneteket kapok:

"17 éves voltam mikor X két társával együtt megerőszakolt az akkor még működő Albarégiában. Fegyvert fogtak a fejemhez. Életemben soha nem kaptam annyi pofont mint azon az éjszakán. Este tíz órától tartott, reggel öt órakkor engedtek el. Senkinek nem mondtam el, csak miután
megölték őket, akkor mondtam el a férjemnek. Most meg neked. Már 26 éve élek ezzel a teherrel."

kemény történetek tucatjai, százai vagy ezrei. A pontos számokat soha nem tudjuk meg, de nem is a számok a fontosak. Hanem a mögöttük levő hús-vér emberek, akik köztünk élnek, és az egész világ elől rejtegetig a titkaikat. Lehet, hogy a szomszédod, vagy a barátod, ismerősöd, vagy az a mindig mosolygó kasszásnéni...

 screen_shot_2017-08-22_at_16_43_19.png

A reggeleim úgy indulnak, hogy megiszom a kávém, reggelit készítek a gyerekeimnek, elviszem őket biciklivel az oviba, aztán hazajövök, töltök egy nagy pohár csapvizet és leülök az íróasztalomhoz a laptop elé. Egyedül vagyok a házban, amikor az üzeneteiteket olvasom. Erősen megérint az összes történet. A napokban egy ilyet kaptam DS-ról származó, ma Londonban élő ANAMI BLOGtól:

"Gondoltad volna, hogy ilyen mélyre nyúlsz, amikor maffiás történeteket kertél? Biztos, hogy rengeteg sebet feltép most ez, de szerintem sok gyógyuláshoz is segíthet. És talán végre egy kicsit azzal, hogy egyre többen megnyílnak, elmozdul DS a berögöott birka mentalitástól, meg a korrupciótól. És talán, de csak talán még olyan is megtörténhet, hogy kialakul egy újabb, egészségesebb közösségi mentalitás, ahol merünk beszélni, ahol egyenlőbbek vagyunk, merünk segítséget kérni és egymás ellen helyett egymásért vagyunk. 
És ez most már nem "csak" egy újabb könyv, hanem misszió és sokaknak talán elégtétel is egy picit! Hajrá Kata 

 

süti beállítások módosítása