Részt vettem a DemNet Alapítvány közel 2 hetes újságíróknak szervezett afrikai tanulmányútján Kenyában és Tanzániában. Az utam során a Facebook oldalamra posztoltam a történeteket találkozásokról, kulturális különbségekről, szegénységről, gazdagságról, sikeres fejlesztési projektekről, erős afrikai nőkről...Ide a blogomra összegyűjtöttem (szinte) az összeset. Afrikában a mobilomon írtam buszon, uber-ben, tuk tukban vagy a szúnyogháló alatt a hostel szobában. Ezért hiányoznak sokszor az ékezetek.
Nairobi, első nap. Hajnalban érkeztünk a busz és autószerelő bázis melletti szállásra. Bele a közepébe. Benzingőz, átverős taxis, óriási tömeg. Azt hiszem, ezt nevezik dzsumbujnak. Persze csak Nairobi egyik része ilyen, mert van itt minden, nyomornegyedek, bádogvárosok, vagy éppen a gazdagoknak fenntartott körzetek. Este a nagykövet látott vendégül minket. A rezidenciája nincs messze a Mutanga Country Clubtól, attól a híres, eredetileg fehéreknek fenntartott helytől, ami a „Távol Afrikától” c. filmben is szerepel. „Az az a hely, ahová a fehér emberek járnak inni”. Azóta klubban nem sok minden változott, vannak olyan helységek, ahová mai napig nem engednek be nőket.
- Még Angela Merkelt sem engednék? – kérdezem
- Nem. Ez a hagyomány
- Hm…
Másnap a Kenya – Tanzánia határ felé utaztunk, a kongói kísérőnk mesélt. Főleg a nők helyzetéről faggattam, ő elmesélte, hogy anyukájának két halott gyereke született ezért az apja családja boszorkánynak kiáltotta ki. Vissza kellett térnie a szüleihez, évekig nem láthatta a gyerekeit (6 gyereke volt), míg a férje vissza nem fogadta.
A halál, nagy betegségek, rossz termés, a helyi babonák szerint mind a boszorkányok műve. Nem esik az eső, annak nem a klímaváltozás az oka, hanem az, hogy boszorkány van a faluban (általában nők). Ha egy szülő „nem bír a gyerekével”, azért van, mert az boszorkány. Míg otthon a viselkedés zavaros, hiperaktív gyerekeket pszichológushoz viszik, itt a falu boszorkánynak kiáltja ki és gyakran kiközösíti. Az ilyen gyerekekkel teli vannak az árvaházak.
Jooo reggelt Nairobi! Ez itt a kilátás az ablakból (ami nem záródik, igy olyan volt ez a par óra alvas, mintha egy kereszteződés kozepen töltöttem volna.) Hajnalban pont akkor érkeztünk meg a szállásra, amikor a müezzin szólt. Ketten vagyunk, útitársam ujsagiro egy nagy lapnál, o meg alszik, en meg nem bírok magammal. Legszívesebben lemennek es sétálnek egy nagyot. De azért ez nem az a környék, ahol az ember egyedül lemegy egy kávéra. Visszacipzarozom magam a halozsakba es megpróbálok aludni meg...
xxx
Namangai iskola, itt az ovisok es a nagyobbak is egyutt vannak. Magyar önkéntesek évek óta járnak ide, építenek, fejlesztenek, pénzt küldenek. A falu legnagyobb gondja a szárazság. A vizet Kenyabol hozzak, a vízvezetéket útközben sokan megcsapoljak, kevés, ami eljut hozzájuk. Itt mindenki az esőt varja. Tobb faluban a gyerekek azért nem mennek iskolába, mert vizet kell hordaniuk.
xxx
Reggel elindultunk Arushabol, az ország északi részéből a közepébe. A 12 órás ut alatt láttuk a száraz északot, borzasztó látványt nyújtanak a kiszáradt folyók, tavak.
Láttuk a Kilimandzsáró hó födte tetejét is . Ritka, hogy ilyen tiszta az ég es előbújik. Erdekes, a századeleji képeken sokkal tobb ho volt meg, azóta a klímaváltozás következtében elolvadt...
A hosszú ut legnagyobb hősei a velünk utazó gyerekek, egy fel eves kisbaba es egy ot eves fiú. Nagyon jol bírtak, alig sírtak, alig nyuszogtek, mindezt tablet es mese nélkül. Terveztem, hogy lefotózom oket, de a kisfiú ugy megijedt tőlem, fehér embertől, hogy zsebre vágtam a mobilom.
Jo ujsagiro, jo fotós legyek, vagy jo ember, örök dilemma...
Dar es Salaam. Mambo! Egy olasz civil szervezet által fenntartott hosztelben ebredtunk. Az elso szállás, ahol nem pottyantós a WC. Reggelire a malária elleni tabletta melle friss mangó dzsus (epp szezonja van).
A pálmafák mellett Manuela hangosan telefonált. Manuela (nem ismerem, csak hallottam, hogy igy szólítják) elegáns fiatal no, míg o beszélt, addig egy maszaj tradicionális viseletben gondtalanul ücsörgott. Észrevettem, hogy nagy kést hord magánál. Manuela meg Obag-et. Hangosan köszöntottek egymásnak.
Amióta leszalltunk Nairobiban, számos tortenetet hallgattam végig a női nemiszerv csonkitasrol es gyerekként ferjhez adott lanyokrol. Kemény lehet itt nőként az elet, járt a fejemben. Mindemelett rengeteg not lattam fedetlen mellel szoptatni az utcan ( szegényt, gazdagot, maszajt es nyugati viseletut). Letöltöttuk az UBER-t (itt legális es népszerű ) es az elso sofőrünk no volt. Aztan egy helyi feminista aktivista nővel beszéltünk, aki a nők elleni erőszak ellen küzd es azt mondta, a poligamia nem erőszak, ha mindenki megkapja a kapcsolatban, amit akar. (Számokat senki nem tud, de itt nagyon sokan élnek tobbnejusegben)
Sokszínű Afrika!
Musajuma egy sikeres vállalkozó (képen o visel barna kendőt) . Dar es Salaam egyik nyomornegyedének kozepen mikrohitelbol elindította saját bisniset, éttermet nyitott. Mar alkalmazottja is van, Ester (a fotón kék ruhában). A par négyzetméteres helységben a helyi autó es buszszerelők ebédelnek, naponta kb. 5 kg rizst főznek nekik, neha csirkét is, egy adag étel 190 Ft (0,63euro). Musajuma egyedülálló anya, története nem ritka ezen a kornyeken. Az iskolából kikerült, osszeallt egy fiúval, majd az lelépett. Másfél eves kisbabaja az anyukájával van, míg o dolgozik.
Susana szinten mikrohitelbol indította vállalkozását ezen a kornyeken. Fodrasz szalont nyitott. A fiatal egyedülálló Anya napi 5-10 no frizurajat kesziti el, jol megy az uzlet, ezert evi 20 000 Ft adot fizet.
Nyomornegyed, vagyis iskolázatlansag, ruhafogassal végzett abortusz, rossz higiéniai es lakhatási feltételek, hiányos ivóvíz ellátás...
Itt dolgozik egy nojogi szervezet, aki a női kisvállalkozók támogatásán tul klubokat hozott létre, ahova a kallódó, iskolából kikerült fiatal lányok járnak. Kozosen énekelnek, beszélgetnek vedekezesrol, könyveket kölcsönözhetnek ki, tanacsokat kapnak vallalkozashoz, fogamzasgatlashoz, elethez.
Csupa kemeny csaj! Hajra!
Wonder workshop. Tanzania. Dar es Salaam. Fogyatekkal elo helyiek ujrahasznositjak a szemetet. Kidobott vas alkatreszeket, uveget, csavarokat, aluminum vackot, gumiabroncsot szednek ossze es jopofa dekortargyakat keszitenek beloluk. Ures uvegekbol gyonyoru gyongyot majd nyaklancot, benzintartalybol pelikant, tobb tucat csavarbol zsirafot, gumiabrocsbol papucsot...
Szappant a kornyeken talalhato termeszetes anyagokbol keszitik, ananaszlevelbol keszitett papirba csomagoljak, es a helyi hoteleknek adjak el.
A turistak imadjak, a helyieknek munkat ad, igazi siker projekt!
A en kedvencem a bojlerbol keszult strucc...
Tobb találkozónk volt napközben. Este kimerulten szálltunk ki a buszbol, ahol 4-5 kisgyerek higgadtan, nyugodtan utazott szülei ölében. A busz zsúfolt volt, az utasok izzadsagszaguak, a nyitott ablakon dőlt be a hőség.
Kiszalltunk a buszbol, az ut szélén vártuk az ubert. A sokadik probalkozas sem jott ossze, vagy lemondtak, vagy a mas iranyt vettek, mi meg az ut szelen, sotetben (mert kozvilagitas nincs) kovettuk a GPS-en, hogy merre tart az autónk. Neha fogadunk, hogy vajon hanyadik uber vesz fel minket...
Sötétben nem jonnek a keregeto gyerekek. Ekkor könnyebb. Napközben ott vannak a
kereszteződéseknél. Az autó megáll, gyerekek kopogtatnak az ablakon, aztan jon egy kb. 20 eves fiú, nincs keze. A ket csonkot bedugja az ablakomon. Aztan megáll az autó, kiszallunk es elindulunk a helyi piacra. Az útszélen egy kisfiú ülve alszik. Annyi idős lehet, mint a fiam. Felriad, majd nyújtja a kis kezet.
Azon az esten nem jött az uber, beultunk egy tuk tuk-ba. A kátyús földúton vitt minket, nagy sárban, tocsak közt, erősen kellett kapaszkodni.
A város nagy része nincs lebetonozva. Por van vagy sar. A hoteleket árammal védett kerítésekkel védik.
A keregeto kisfiú nem megy ki a fejemből...
Dar es Salaam. Kora reggelt ültünk a dugóban, a taxis egy szegény környékre vitt, majd rámutatott egy lepattant épületre, hogy ott az iroda, amit keresünk. A bejárat előtt két fickó valamilyen autóalkatrészt szerelt, mellettük tyúkok kapirgáltak a földet (fű nem volt). Egy teljesen szürreális hangulatú lépcsőházban mentünk fel a 4. emeletre, potyogott a vakolat, kábelek lógtak a falból, minden koszos volt. Az iroda viszont egy gyönyörű, légkondival felszerelt európai szemmel nézve is átlagos munkakörnyezet. Az igazgató elmondta, hogy a vízellátással foglalkoznak, kietlen faluknak és iskoláknak oldják meg a vízellátását. Mesélte, hogy a közelben is van egy ilyen általános iskola. Remek, mondtuk, akkor nézzük meg. Az igazgató nem tűnt lelkesnek, mondta, hogy az autója épp szervizben van, nem számított rá, hogy meg akarjuk nézni, nekünk meg rögtön gyanús volt az ódzkodása. Talán nem is létezik az az iskola, talán sosem építettek egy wc-t sem, talán az egész egy nagy kamu és a fejlesztésre szánt pénzt zsebre vágták. Afrikában rengeteget lehet hallani félresikerült projektekről, elveszett milliókról, sikertelen próbálkozásokról...
Az igazgató végül beadta a derekát és eljött nekünk megmutatni az iskolát. Nagy meglepetés volt, az biztos. A iskola udvarán műanyag flakonokban lógtak a szappanos kézmosók, több plakát is hirdette, hogy az alapos kézmosás fontos és útmutatást is adtak, hogy hogyan kell helyesen csinálni. Cserélhető, nagy tartályban tárolják az ivóvizet és szinte minden cseppjét felhasználják. A száraz, poros földdel a víz csodát tett, konyhakertet ültettek a gyerekek, az udvaron élet van. Míg nem épültek meg a wc-k, kézmosók, addig a gyerekek gyakran kaptak hasmenéses - hányásos fertőzést, volt olyan gyerek, aki havonta 1-2 hetet hiányzott emiatt. A projekt sikeres, a fejlesztésre szánt pénz jól lett elköltve.
A gyerekek olyan extázisba kerültek, amikor megláttak minket, ugráltak, bolondoztak, az udvaron szinte akrobatikus mutatványokat nyomtak le, és egy tanár sem szólt rájuk, hogy ugyan már, elég legyen.
Hagyták őket rohangálni és milyen jól tették!
