Az M1-en hajtottam Komárom felé. A fűtés túl gyorsan beindult, meleg volt a kocsiban. A kabátban izzadtam, mégsem akartam megállni és perceket veszíteni az esti koncertből. Ezer éve nem mentem bulizni csak úgy, magáért a szórakozásért. Az advent  teli volt karácsonyi partikkal, de oda mindenki networkolni jár. Alig vártam a Gombaszögi Évzárót, hogy ugráljak a Jóvilágvan slágereire, ismerősökkel beszélgessek, megigyak pár pohár bort és érezzem, hogy élek.

Sokáig agyaltunk, hogy hogyan alakuljon idén a szilveszter. A nagyszülők partiznak, így kiesett az, hogy kettesben menjünk valami kis puccos helyre flitteres ruhában, vörös rúzzsal hajszálvékony harisnyában. Közben én a komáromi buliba is olyan nagyon el akartam menni. Így az lett az egyezség, hogy 29.-én én megyek Komáromban csapatni, B. vigyáz a gyerekekre, szilveszterkor meg cserélünk, B. bulizik, én maradok otthon. Szerintem remek deal. (Ha bárkiben is felmerül a „milyen anya az ilyen, csak úgy otthagyja a gyerekeit és elmegy bulizni, azoknak itt a plusz sor: lányomat lefektettem, elaludt, fiam meg lego tűzoltóautót épített nagy boldogságban apjával.)

A Révbe szállingóztak az emberek, megittam az első pohár borom, fehér száraz, borzalmas volt, de jól esett. Rozét kértem, az nincs mondták, egy régi ismerős odaszólt, hogy ne sznoboskodjak a rozéval, igyak sört.

Aztán megszólított egy lány, hogy olvasta a regényem és fél óra múlva jött egy másik. Irtó jól esett.

• Miről szól majd a harmadik regényed? – kérdezte G.
• Hát, szlovákiai magyarok, itthoni dolgok, transzgenerációs traumáink, ilyesmi...
• Arról van mit írni, én például a mai napig nem megyek fodrászhoz.
• Mivan? – kérdezem vissza értetlenkedve, aztán elmeséli az egész történtét.

Kisfiúként mindig a szülei kísérték a fodrászhoz, ahol „rendes szlováktudással” elmagyarázták, hogy a gyereknek milyen hajat vágjanak. Elöl - hátul rövid legyen, klasszikus bili frizura. Ekkor még rendben ment minden, a fiú beült a székbe, meg sem nyikkant, ha kérdezték, az anyukája felelt. Aztán 12 éves korától egyedül küldték a szülei. Ideges volt, zavarban volt, nem tudott szlovákul, kereste a szavakat, próbálta felidézni, hogy a szülei ezt hogy mondták, de semmi sem jutott eszébe. Ott ült a székben, a szemüvegét levetette, a fodrász ötpercenként kérdezett valamit, okol usi tiez? A gyerek meg izgult, hogy ha végeznek ezzel az egésszel és felteszi a szemüvegét, akkor ne legyen nagyon rossz a látvány. Évekig játszotta ezt. Gyűlölte az egészet, félt és azt is utálta, hogy elvárják a „rendes szlováktudást” tőle is. Később az egyetem alatt soha nem ment fodrászhoz, hosszú hajat növesztett. Aztán ollót fogott és magának nyírta. Persze a „megnyírom magam háziollóval, nem nagy ügy, sosem sikerült jól. Végül beszerzett egy hajvágó gépet, azt használja. „Nem kell ehhez pszichológusnak lenni, hogy lássam a párhuzamot. Nekem a fodrász trauma.”

Szólt a zene, dülöngéltünk a slágerekre, valaki a Levegő alatt megbotlott a lábamban és kilöttyent a fröccsöm, Laboda Robi meghívott egy újra, félreálltunk és megvitattuk a szlovákiai magyar irodalmi élet nagy dolgait. Ültünk, méláztunk példányszámokról, ő a regényemről faggatott én meg az új kötetéről.

Aztán megjelent Peti, de az is lehet, hogy Lacinak hívták és ő építette meg a nyári tábor vízrendszerét. Mennyire menő, álmélkodunk J.-vel, mert politikusok, írók, színészek jönnek – mennek, de egyik sem annyira fontos ember, mint aki bevezeti a vizet. Biztatom őt is és Endrét, hogy írjanak blogot a vadonról. Ők Gombaszögön élnek, vaddisznók, pelék, mókusok közt, magyarázom nekik, hogy két ilyen hipszter csávó blogját imádná a világ, de ők nem vettek komolyan.

 Aztán megjelent egy fickó, kedvesen nyomta. Mondta, hogy meghív egy italra, mondtam neki, hogy belém kár invesztálnia, én házas vagyok és van 2 gyerekem. Hm Hm, hümmögött egy sort, beállt a sorba egy fröccsért nekem aztán tovább szállt.

 Kofolát ittam, a kecsapot kecsupnak mondtam, megettem két karé zsíroskenyeret, lila hagymával. Megöregedett ismerősök tucatjai köszönnek rám, hát nem ismersz meg?  Együtt lógtunk a 2008-as magyarbuliban. Visszajött a tájszólásom. Értették, amit mondok. Elvesztettem a sapkám. A fagyos városban visszhangzott a nevetésünk. Már csak hét hónap  és kezdődik a Gombaszögi Nyári Tábor.

Majd a másnap reggel:

A fotókat Kontsek Jutka készítette.