Takács Nóra Diána az Örkény István Színház színésznője, játszott a Liza, a rókatündérben, de számos más filmben is. A színművészetire csak az ötödik próbálkozásra vették fel.

„Egyedi alkatom van, amit lehetne szerencsétlenségnek is tekinteni, de inkább szerencse – fogalmaz. – A sok sovány, törékeny színésznő közül én kilógok. A frissen végzettek közt rajtam kívül nemigen van nagydarab lány, emiatt nekem több lehetőségem nyílik filmekben szerepelni, mint a volt osztálytársaimnak, mert ha szükség van egy ilyen típusra, akkor eszébe szoktam jutni a rendezőknek. Az egyik film castingján kiválasztottak, rám bíztak egy szerepet, aztán mire elkezdődött a forgatás, lefogytam. Ekkor közölte a rendező: na, akkor most téged tömni fogunk” – meséli tapasztalatait Diána. „Én nem ellene megyek a szépségideálnak, hanem ez vagyok én. Nehogy azt képzeld, hogy bajom van a testemmel. Igazából büszke vagyok rá, sőt, egyenesen küldetésemnek tartom hangsúlyozni, hogy az embert kell nézni a sajátosságaival együtt, és nem kell beállni semmilyen sorba. Az lenne a legjobb, ha egyáltalán nem lenne téma a testsúly, de ha már az, akkor örülök, hogy sok nő a nézőtéren nyugodtan ücsöröghet, ha rám néz, és nem kell szégyellnie a nadrágból kibuggyanó úszógumit a dereka körül. Engem is erősít, hogy Melissa McCarthy amerikai színésznő létezik, terepet kap és remekül játszik. Ő az a ’kövér csaj’ Sandra Bullock mellett.”

Berger Dalma zeneszerző, énekes és színész, aki szinte minden műfajban énekelt a dzsessztől a reggae-n át az atmoszferikus rockig. Játszott a Balaton Soundon a Szigeten, a Glastonbury fesztiválon is és turnézott az Egyesült Államokban, ahol azt tanácsolták neki, ha a zenekarral be akarnak kerülni a körforgásba, akkor menjenek Londonba, New Yorkba vagy Los Angelesbe, mert ezekről a helyekről lehet igazán dobbantani. Ekkor döntött: a Volkova Sisters kétharmad része Londonba költözött két évvel ezelőtt, és cseppet sem bánták meg. Jól mennek a dolgaik, egyre több helyre hívják őket koncertezni, és egyre nagyobb rajongótáboruk itthon, annak ellenére, hogy zenéjüket nem lehet a magyar mainstreambe sorolni. „Számomra egyszer sem volt fő irányelv a közízlés kiszolgálása. Soha nem voltam a kis csinos lány, aki tud énekelni” – mondja Dalma. „Magyarországon talán outsidernek tűnök a külsőm miatt, de így érzem jól magam. Ennyi. Én nem tartom magam androgün külsejű nőnek, csak az emberek általában hajlamosak kategorizálni a különböző karaktereket. Itthon a klasszikus konzervatív nőtípus tartozik a mainstreambe, Londonban sokkal több dolog fér meg párhuzamosan egymás mellett. A Volkova Sisters-zel azt szeretnénk elérni, hogy a koncert elsősorban rituálé legyen, valamilyen energia megidézése. A hangomat igyekszem a zene karakterének erősítésére használni. A színpadon abszolút az egyenlőség, ez nem szóló produkció. A Volkovával a fejünkben lévő világot szeretnénk megidézni, ennek rendelünk alá gyakorlatilag mindent.”

Uhercsik Brigitta sikeres fodrász, akihez nehéz időpontot kapni. Tetőtől talpig tetoválások borítják. „Sok tetkóm van és még többet szeretnék. Olyan dolgokat, érzéseket, motívumokat tetováltattam a testemre, amik kedvesek és ösztönzőek számomra. Én szeretem így díszíteni a testem“ – vallja. Úgy lett sikeres, hogy életében csak kétszer volt fodrásznál, és nem tetszett sosem, amit vágtak neki. Úgyhogy a saját haján kezdett el kísérletezni, mindig más formára, más színre, és fokozatos ráérzett a trükkökre. „Mindig sok emberrel laktam együtt és aztán már ők is megkértek, hogy vágjam le a hajukat. Minden félelem nélkül hagyták, hogy azt csináljak, amit akarok. Ez megtetszett. Büszke vagyok, ha a vendégeknek tetszik a végeredmény, ha a hajminőségből és fejforma rossz adottságaiból is ki tudom hozni a legjobbat, vagy csak egyszerűen azt sikerült megvalósítani, amit elképzeltem” – meséli. Brigi úgy érzi, nem mindennapi külseje nem járult hozzá a sikeréhez, sőt, sokkal jobban kell igyekeznie, bizonygatnia, hogy van tehetsége és tudása elvégezni a feladatot. Gyakran beszólnak neki, volt már sátánista, ronda, undorító. „Nyáron, amikor rövidnadrágot viselek, azt figyelem a villamoson, vajon leülnek-e mellém. Aztán csak mosolygok, hogy jól van, akkor álld végig az utat. Engem szinte mindig megnéznek az emberek, a külvárosokban például majd kiesik az emberek szeme. Másoknak tetszik a tetkós külsőm, dicsérik, kérdezgetnek, kíváncsiskodnak. Örülök, ha látják, hogy nincs velem semmi baj. Nekem sincs bajom a szépségideálokkal, csak sokkal jobban tetszik, ha valaki karakteres, egyedi, furcsa, ha jó a kisugárzása. Az ideálok egyformák, ezért unalmasak.“

(Az írás az ELLE magazinban jelent meg)