2015. szeptember. Budapestre több ezer menekült és bevándorló érkezett. A hatóságok a nagy pályaudvarok mellett tranzitzónákat hoztak létre, az önkéntesek itt segítették őket, amiben tudták. Augusztus végén jártam először a nyugati pályaudvar tranzitzónájában, adományt vittem ki a fiammal. Újságíró vagyok, épp nem dolgoztam semmin, a kislányom csupán fél éves volt ekkor. Kamilla remekül aludt babakocsiban, így gyakran mentünk ki és egyre több emberrel beszélgettem. Ezeket a szösszeneteket először a facebookra, aztán 24.hu -nak írtam.

Nyugati pályaudvar. Tranzit zone. Aisa 14 éves, Afganisztánból jött. Fülig mosoly. Elég jól beszél angolul, amit nem tud, azt kézzel-lábbal mutatja. Úgy tűnik, hogy örül nekem. Végre valakinek felteheti a kérdéseit.

- Miért van itt annyi kutya? – kérdezi.
- Hogy érted?
- Sok a kutya! Zsinóron tartják és az emberekkel járnak.
- Sokan szeretik őket.
- És hol laknak ezek a kutyák? Igaz, hogy itt az ágyba is beteszik őket? Fúj, fúj, de ők koszosak..
.Nevetgélünk Aisával, én csodálkozom az ő kérdésein, ő az én válaszaimon.
- Igaz, hogy itt a nőknek van boyfriendje? 
- Van, akinek boyfriend, van, akinek férje. Nekem férjem van.
- És előtte volt boyfriend?
- Persze.
- Ohhh, az nem jó
- Ne viccelj, jó az.
- És hogy van ez, egy hónapig egy férfi, aztán a következőben egy másik? Nem jó ez!
- Kiválasztunk egy férfit, aztán ha beválik, hozzámegyünk, ha nem, tovább próbálkozunk!
- Nem jó ez!
- Németországba tartasz, ott is így megy ez.
- Ott sem lesz boyfriend, én tanulni fogok, orvos akarok lenni. Az osztályokban fiúk és lányok vegyesen járnak?
-Igen, persze
- Nem jó, nem jó.
Aisával hangosan kacagunk a kulturális különbségeken. 
- Hiszel Istenben? – kérdezi
- Igen
- Egy Istenben vagy többen?
- Egyben
- Allahban?
- Nem, a miénkben
- Hm. És nem is akarsz muszlim lenni?
- Dehogy akarok. 
- Miért nem?
- Te miért nem akarsz keresztény lenni? – vágok vissza
A kendőjét nézem, észreveszi.
- Hidzsáb. 12 éves koromtól hordom. Tetszik?
- Nem igazán
- Miért nem? Te nem akarsz?
- Isten ments! – válaszolom nevetve. Ő is nevet. Értjük egymást.
- Németorszégban az iskolában majd hordhatom? – kérdezi
- Szerintem igen
- Akkor jó. Mert Törökországban be van tiltva. Lesz tornaóra is?
- Szokott lenni. Vannak iskolák, amiknek van medencéje is…
- Ohh, én nem mehetek a vízbe! Én nem veszek fel fürdőruhát! Én hidzsábot hordok!
- Pedig jó az, egyszer kipróbálhatnád!
- Soha! – válaszolja és közben hangosan kacag. 
Aztán elmeséli, hogy Apja eladott mindent, hogy útra kelhessenek. Isztanbulba repültek, onnan éjszaka, hajóval mentek Görögországba. Ő nem félt, nem sírt, de a huga és az apja igen. 
- 42-en voltunk a hajóban. Aztán Görögországból vonattal jöttünk. Igaz, hogy itt Európában vannak olyan nők, akik nem akarnak családot és egyedül élnek?
- Persze, vannak
- És miért nem? Ők mit csinálnak?
- Fontos nekik a munkájuk, sok energiát ölnek bele, és így érzik jól magukat
- Nem jó ez, nem jó! – nevet Aisa
Közben megérkezik az apa és a legidősebb fiú testvér. Az apa felém fordul, a lánya tolmácsol
- Apa azt kérdezi, hogy jó e az angolom?
- Nagyon jó! – mondom. Mutatom a kezemmel is. Mindenki nevet
- Apa azt kérdezi, hogy miért nem tisztelnek a magyarok bennünket?
- Van aki tisztel, van aki nem, de itt sokan vannak, akik próbálnak segíteni
- Akkor miért nem kapunk lakást?
- Itt szinte senki nem kap lakást.
Az ötven körüli férfi a fejét rázza. 
- Németországba nem mehetünk?
- Szerintem nem
Mutatja a jegyét, hogy ők hatan, egy család, kb. 500 euróért vettek vonatjegyet, vonat nem indul, de a pénzt nem adják vissza nekik. 
- Afganisztánba visszamehetünk?
- Szerintem igen
- Repülőjárat van?
- Egyenesen Kabulba nincs, át kell szállni
Az apa hümmög, Aisa nevetni kezd, farsiul mond neki valamit, aztán felém fordul
- Elmondtam apámnak, hogy szerinted, jó, ha egy lánynak van boyfriendje. 
A férfi rám néz
- Goodbye! – aztán sarkon fordul és elmegy
- Aisa, nem kellett volna elmondanod neki!

(az írás a 24.hu poszt it rovatában jelent meg)