Szünet nélkül dolgoznak, öltönyben vagy kiskosztümben járnak, business classon utaznak a repülőn, a fülükben folyamatosan ott a telefon fülhallgatója, az ölükben a laptop. Napi több liter kávéval,  energiaitallal tartják éberen magukat és még karácsonykor sem pihennek. Ők a nemzetközi cégek pénzügyi tanácsadói.

Áronnal egy hétig egyeztettünk, míg végül sikerült időpontot találnunk. Hetfő este kilenc harminckor ültünk be egy körúti helyre. Kávézni. Áron a munkahelyéről érkezett, öltönyben és nyakkendőben, én otthon pizsamába öltöztettem a gyerekeimet, a férjemre bíztam az altatást, és nehézkesen mozdultam ki ilyen későn. Áron előre jelezte, hogy nincs sok ideje, mert otthon még további feladatok várják.

Ha munka van, nincs betegség

– Egy átlagos magyar munkahelyen, ahol nyolc órát dolgoznak az emberek, annak minimum az egyharmada Racebookolással és hírek olvasgatásával telik. Na, nálunk ilyen nincs. Kemény munka van. A szabadnap ritkán, és ha mégis, akkor is fennáll a veszélye, hogy lefújják – meséli. Áron mindössze 27 éves, kollégái nagy része is fiatal, sokan vannak, akik egyenesen az egyetemről kerülnek a céghez, és amint belépnek, kezdődik a kőkemény munka.

Ő naponta minimum tizenkét órát dolgozik, aludni csak négy-hatot szokott, az alvásideje attól függ, épp hogy áll az adott projekt. Egy-egy munka elején még megengedheti magának a hosszabb pihenést, ilyenkor valamivel több ideje jut a családjára és barátaira, de a projekt leadása előtti hetekben szinte kizárólag dolgozik. A pesti bevárosban, a munkahelye mellett bérel egy lakást, hogy a munkába járással se veszítsen túl sok időt. Nincs ezzel egyedül, a kollégái is mind a környéken élnek.

– Nálunk nem meglepő, ha valaki hajnali háromkor még a munkahelyről ír emailt, aztán reggel 9-kor már ismét bent van. Az is teljesen normális, ha hajnali négyig ég a villany. Olyan is gyakran előfordul, hogy valaki hiába dolgozik hajnalig, ha reggel 9 után érkezik vissza, már ferde szemmel néznek rá. A határidő mindenkit idegesebbé tesz.  – mondja. Ez olyan világ, ahol belépéskor mindenki kap egy számítógépet, és onnantól nincs megállás. A férfiak öltönyt viselnek, ha ügyfélhez mennek, akkor kötelező a nyakkendő is. A férfiak és nők aránya szinte fele-fele, de mint minden más területen Magyaországon, a tanácsadók világában is férfiak a felső vezetők.

– Tavaly nyáron kimentem a Szigetre, laptopot nem vittem, de a céges emaileket néztem a telefonomon. Az egyik délelőtt hívtak is, hogy nézzek utána pár dolognak. Kiültem a sátor elé, a barátaim mind aludtak, én meg dolgoztam.

Ha valaki beteg, de nem fertőző, simán bemehet az irodába. Tüdőgyulladással otthonról kell dolgozni. Ha munka van, akkor nincs betegség. És hogy mindezt mennyiért? Áron válasza meglepő. A kezdők háromszázezer forint körül keresnek, és bár ez több, mint a magyar átlagfizetés, ha órabérre lebontjuk, akkor alig jobb, mint a McDonaldsban kasszásnak lenni. Idővel persze az összeg nagyot ugrik, de ezzel együtt a felelősség is. Nem ritka ebben a világban, hogy valaki harminc éves kora körül kapja élete első infarktusát.

Áron nagyon motivált. Azt mondja, azért szereti nagyon ezt az intenzív életformát, mert úgy látja, sehol máshol nem fejlődne ilyen rohamosan ilyen rövid idő alatt. – Engem nem zavar, hogy a cég kihasznál. Még mindig jobb, ha kihasználnak, mintha nem használnának egyáltalán – fogalmaz.

Nem kell tingli-tangli meló

Áron története nem egyedi, sok olyan huszonéves dolgozik ma Budapesten, akinek nem a szex-drugs-rock’and’roll miatt nincs barátnője és látja nagyon ritkán a barátait, hanem mert nagyon korán rástartolt a karrierje építésére. Felkerestem Krisztiánt, egy másik fiatal tanácsadót, hogy meséljen a munkájáról. Hetekig kergettük egymást, aztán a következő emailt kaptam tőle. “Ne haragudj, hogy megint csak most írok. Nyugodtan írd bele a cikkbe ezt is, hogy még beszélni sem lehet velem! Holnap ki kell repülnöm Londonba, de a taxiban fogok ülni 17:00-17:30-ig, akkor esetleg jó lenne neked, ha felhívlak? Azután márcsak olyan 22:00 körül lenne jó, budapesti idő szerint.” Krisztiánnal végül a beszélgetést így sem sikerült összehozni.

Anna szintén tanácsadóként dolgozik Szingapúrban. Ő is Budapesten kezdett, de pár év után megtalálta egy fejvadász cég, és onnantól meg sem áll. Londonban, Münchenben, Bécsben és Párizsban dolgozott évekig, akadt olyan időszak az életében, hogy hetente többször ingázott Bécs és London közt. Jelenleg Szingapúr egy elegáns részén él, másfél éve egy több emeletes lakóházban bérel egy szobát, a lakótársai szintén tanácsadók. Gyakran cserélődnek, némelyikük pár hónapig marad, mások évekig, de az egyik fiatal nő hetente csak két éjszakát tölt a lakásban.

– Én nem gondolom, hogy extrém sokat dolgozom – vallja be. – Mindig is ilyen munkám volt, szóval a pár órás lődörgés, vagy az olyan munkahely, ahol fél órás cigiszünetekre járnak, nekem teljesen kimaradt az életemből. Az egyik gimnáziumi osztálytalálkozón, talán a tizedik vagy tizenötödik volt, a padtársam elmesélte, hogy az egyik önkormányzatnál dolgozik, és leírta a munkakörét. Azt, amit ő heti öt napban csinál, napi nyolc órában, én elvégzem havi két óra alatt. Leülök, kinyitom a gépem, kizárok mindent, csak a feladatra öszpontosítok. Az ilyen tingli-tangli melók, ahová azért járunk, hogy legyen hová felöltözni és a portással cseverészünk, engem sosem vonzottak. Sőt, én ezt idő- és energia pazarlásnak tartom, és valahol meg is vetem. Én ennél többre vagyok képes.

Anna is a folyamatos szakmai fejlődést és tanulást tartja a munkájában a legjobbnak. Az ő fizetése magyarországi viszonylatban nagyon magas, havi 2-3 millió forintnak megfelelő összeg havonta. Anna a megtakarított pénzéből több lakást is vásárolt már több országban. – Nem akarok az életem utolsó percéig megállás nélkül gürizni, saját vállalkozást szeretnék alapítani, igaz, ezt már évek óta tervezem – mondja nevetve.

Kalandok és kihívások

Anna kollégái közül sokan voltak, akik otthagyták a nemzetközi vállalatok világát és teljesen újba kezdtek. Volt, aki jógaoktató lett, de cukrász is került ki közülük, illetve egy barátnője újra beiratkozott az egyetemre, ezúttal tengerbiológus szakra. Az általános viszont az, hogy a pénzügyi tanácsadók sosem lépnek ki a multik világából, hiszen a sok pénz, az adrenalinnal teli élet és a kihívásokkal teli munkakör beszippantja az embert.

– 37 éves vagyok. Se kutyám, se macskám. Budapesten él az édesanyám, évente hazajárok a családomhoz, de ennyi – fogalmaz Anna. – Persze, én is vágyom gyerekre, férjre, kertes házra meg minden, ha találkoznék egy rendes férfival akkor biztosan megállítanám a pörgést, de ebben a világban rendes pasit úgysem találok, csak alkalmi partnereket. Igaz, azt könnyen és sokat.

Anna szerint a férfiak ebben a szakmában is könnyebben össze tudják egyeztetni a családot és a karriert. Gyakori, hogy a sokat dolgozó férfi tanácsadó felesége otthon neveli a gyerekeket a nagy házban, és elfogadja, hogy “apa sokat dolgozik, hogy nekünk jó legyen.” Anna szerint ugyanez fordítva már nem működne.

– A legutóbbi otthoni látogatásomkor elnéztem az unokatestvéremet, aki a kisgyerekének gügyögött. Teljesen egyedül él a lakásban, a míg férje dolgozik, ő mos, főz, takarít. Na, én ettől megbolondulnék. A nyugodt, kiszámítható, kalandok és kihívások nélküli világ nem nekem való. Én megszoktam az állandó feszültséget és vibrálást. Ha nem dolgozom, akkor a többi hasonló munkatempójú kollégával bulizunk. A világ minden tájáról összeverődnek a tanácsadók, informatikusok, analitikusok és a világ legexkluzívabb klubjaiban rúgunk ki a hámból – mondja Anna. Persze, azért nem mindig tökéletesek a körülmények.

– Az egyik munkatársnőmet az Emirátusokba küldték egy projektre. Az arab országokba általában férfiakat küldenek. A helyi kollégák meghívták őt a munka után bulizni, azt hitte szegény, hogy az itthoni, európai értelemben vett buli lesz. Ehelyett ott találta magát tíz férfival egy lakásban, nők és alhohol nélkül – meséli. Aztán hozzáteszi, nagyon sok remek hely van, ahová még el szeretne jutni, és sok olyan feladat is, amit szívesen elvégezne. Úgy tűnik, Anna egyhamar nem száll ki.

 (az írás az ELLE magazinban jelen meg)